Forint bankjegyek 1997-2015 között

1 perc gyűjtemény

1946. augusztus 1-jén vezették be a forint pénzrendszert Magyarországon, az akkor megjelent új bankjegyek igen nehéz időszakban készültek. Az inflációs időszakban hatalmas mennyiségben készült pengő bankjegyek miatt papírhiány volt, így francia és finn importból származó vízjeles bankjegypapírra kezdték nyomtatni az új 10 és 100 forintos címleteket. A gyenge ofszetnyomásos technológia miatt hamar hatalmas méreteket öltött a hamisítás, így 1947-ben megjelentek az új bankjegyek. Ezek a papírpénzek igényesebb és kifinomult nyomdatechnikával készültek, a kidolgozott alapnyomatra metszetmélynyomással került rá a képnyomat. A bankjegysor kisebb változtatásokkal 50 évig szolgálta a magyar készpénzforgalmat. Biztonságtechnikai szempontból eleinte védelmet nyújtott a metszetmélynyomásos nyomdatechnika és a hazai gyártású bankjegypapír. Az 1991-ben forgalomba került 5000 forintos bankjegyet biztonsági fémszállal látták el, de az egyre jobban terjedő színes másoló eszközök segítségével megtévesztően jó utánzatokat lehetett készíteni.

A rendszerváltást követően a megugró infláció miatt ötezresnél nagyobb címletű bankjegyre is szükség volt, viszont a Magyar Nemzeti Bank az új címletet nem a régi technikával kívánta előállíttatni a Magyar Pénzjegynyomda Részvénytársasággal. Ez a lépés elősegítette a régi címletek cseréjét és a teljes sorozat modernizálását is. A megújult bankjegysorozat azonos méretben (154 mm x 70 mm), modern nyomtatási technikával, számos biztonsági elemmel ellátva készült. Első lépésben az új címletek (10.000 forintos, 2.000 forintos és a 200 forintos) jelentek meg a forgalomban, aztán sorba jöttek a meglévő címletek (500 forintos, 1.000 forintos és az 5.000 forintos) cseréje.

A Nemzeti Bank 1999-ben egy tartalékcímlet gyártásáról döntött, és le is gyártották az új 20.000 forintos bankjegyeket, de nem hozták forgalomba őket, hanem trezorban helyezték el. A legyártott bankjegyeket a jegybank 2001-ben bocsátotta forgalomba, ami így a sorozat legmagasabb címletű bankjegye lett.

Megjelenések időrendi sorrendben:

1997. július 1. 10.000 forintos
1998. február 1. 2.000 forintos
1999. május 1. 200 forintos
2000. szeptember 1. 1.000 forintos
2001. december 1. 500 forintos
2002. április 1. 5.000 forintos
2003. február 1. 20.000 forintos

A bankjegyek a megjelenést követően apró változtatásokon estek át, új biztonsági elemekkel látták el őket, hogy fokozzák a hamisítás elleni védelmet, illetve néhány egyéb apró változás is történt a bankjegyeknél.

Ezek a változtatások történtek a sorozat tagjaival az elmúlt 18 évben:

200 forint

1998. május 1-én került forgalomba, a Vagyóczky Károly grafikusművész által tervezett bankjegy előoldalán Károly Róbert arcképe, hátoldalán a Diósgyőri vár metszete látható. A sorszámozás 2 betűből és 7 számjegyből áll. A 200 forintos címlet betűkiosztásának első karakterét minden esetben F sorozatjellel jelölték.

200 forint 1998
200 forint 1998

A 2001-től kiadott 200 forintos bankjegyre új biztonsági elem került, az előoldalon a vízjelmezőn UV fényben látható kép jelenik meg, illetve a bankjegy megjelenésében egy apró változtatást hajtottak végre, a „Budapest 2001” felirat felett az aláírók titulusai nincsenek feltüntetve.

200 forint 2001
200 forint 2001

A 200 forintos címlet 8 évszámmal jelent meg, a hozzá tartozó betűkiosztások:

200 forintos betűkiosztások
200 forintos betűkiosztások

500 forint

1998. december 1-én került forgalomba, a Vagyóczky Károly grafikusművész által tervezett bankjegy előoldalán Rákóczi Ferenc arcképe, a hátoldalán a Sárospataki vár metszete látható. A sorszámozás 2 betűből és 7 számjegyből áll. Az 500 forintos címlet betűkiosztásának első karakterét minden esetben E sorozatjellel jelölték. Az újonnan megjelenő ötszáz forintos bankjegy előoldalán már szerepel a vízjelmezőnél UV fényben látható kép. Ezt az UV jelzést néhány címlet esetében későbbi kiadás esetén használták.

500 forint 1998
500 forint 1998

A 2001. február 1-én megjelenő 500 forintos bankjegyre új biztonsági elem került, az előoldalra a bal felső sarokban optikailag változó tulajdonságú festékkel (OVI) nyomtatott MNB feliratot tettek, illetve a bankjegy megjelenésében még egy apró változtatást hajtottak végre, a „Budapest 2001” felirat felett az aláírok titulusai nincsenek feltüntetve.

500 forint 2001
500 forint 2001

2006. október 20-án, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank forgalmi emlékbankjegyet bocsátott ki. A bankjegy előoldalának képe változatlan, teljesen megegyezik a korábban (2001-ben) kibocsátott ötszáz forintos bankjegy ábrázolásával, ugyanakkor a hátoldal képe megváltozott, az Országház épülete és a forradalmi jelkép mellett az „50. ÉVFORDULÓ 1956 OKTÓBER 23.” felirat olvasható a bal felső sarokban.

500 forint 2006
500 forint 2006

A 2007-ben megjelenő nyomatokon megjelent egy új biztonsági elem, az EURion csillagkép. Ezek a kis sárga körök a vízjelmezőnél és a hátoldalon láthatóak, a másolást akadályozzák meg.

500 forint 2007
500 forint 2007

A 2008-ban megjelenő 500 forintos bankjegyeknél egy kis keveredés történt, mert kiadtak EURion csillagképpel ellátott bankjegyeket, illetve sárga körök nélküli ötszáz forintosokat is. Az EA és az EB sorozatot az új biztosági elemmel látták el, de a EC és ED sorozaton nincsenek a másolást megakadályozó jelzések.

500 forint 2008 két változata
500 forint 2008 két változata

A 2013-as 500 forintosnál apró módosítást hajtottak végre a megjelenésben: a „Budapest 2013” felirat felett a három aláírás helyett csak két aláírás szerepel a bankjegyen.

500 forint 2013
500 forint 2013

Az 500 forintos címlet 11 évszámmal jelent meg, közte egy emlékbankjegy is. A kiadási dátumokhoz tartozó betűkiosztások:

500 forintos betűkiosztások
500 forintos betűkiosztások

1.000 forint

1998. szeptember 1-én került forgalomba, a Vagyóczky Károly grafikusművész által tervezett bankjegy előoldalán Mátyás király arcképe, a hátoldalán a Visegrádi Hercules-kút metszete látható. A sorszámozás 2 betűből és 7 számjegyből áll. Az 1.000 forintos címlet betűkiosztásának első karakterét minden esetben D sorozatjellel jelölték. Az újonnan megjelenő ezer forintos bankjegy előoldalán már szerepel a vízjelmezőnél UV fényben látható kép. Ezt az UV jelzést néhány címlet esetében későbbi kiadás esetén használták.

1.000 forint 1998
1.000 forint 1998

2000. november 1-én új biztonsági elem került az 1.000 forintos bankjegyre, az előoldalon a bal felső sarokban optikailag változó tulajdonságú festékkel (OVI) nyomtatott MNB felirat. A bankjegy megjelenésében még egy apró változtatást hajtottak végre, a „Budapest 2000” felirat felett az aláírok titulusai nincsenek feltüntetve. A 2000-es évszámmal kibocsátott bankjegyek előoldalának bal alsó sarkában a sorszám helyett a „MILLENNIUM” felirat jelenik meg (a 2002 után kiadott 1.000 forintos bankjegynél a millenniumi felirat helyett sorszámozás került).

1.000 forint 2000
1.000 forint 2000

A 2005-ös dátummal ellátott 1.000 forintosokat új biztonsági elemekkel látták el, az előoldalra vörösréz színű hologram hatású fémcsík került. Szintén a bankjegy előoldalán, középen, egy gyöngyház színű irizáló sáv látható. Ezen változtatások miatt a bankjegy előoldalának képe megváltozott, ami leginkább a címer elhelyezkedésében figyelhető meg. A hátoldal képe megegyezik a korábban kibocsátott ezerforintoson látható ábrázolásokkal. Az új 1.000 forintosok 2006. április 10-én kerültek forgalomba.

1.000 forint 2005
1.000 forint 2005

A 2009-ben megjelenő bankjegyeken megjelent egy új biztonsági elem, az EURion csillagkép, ezek a kis sárga körök a vízjelmezőnél és a hátoldalon láthatóak, a másolást akadályozzák meg. Az új biztonsági elem mellett két apró változtatás hajtottak végre a nyomatokon: a vörösréz színű hologram hatású fémcsíkot ezüst színűre cserélték, valamint a sorszám színe is megváltozott, piros helyett fekete színben nyomtatták a bankjegyre.

1.000 forint 2009
1.000 forint 2009

A 2015-ös 1.000 forintosnál apró módosítást hajtottak végre a megjelenésben, a „Budapest 2015” felirat felett a három aláírás helyett csak két aláírás szerepel a bankjegyen.

1.000 forint 2015
1.000 forint 2015

Az 1.000 forintos címlet 15 évszámmal jelent meg, közte egy emlék felirattal készült. A kiadási dátumokhoz tartozó betűkiosztások:

1000 forintos betűkiosztások
1000 forintos betűkiosztások

2.000 forint

1998. február 1. került forgalomba, a Vagyóczky Károly grafikusművész által tervezett bankjegy előoldalán Bethlen Gábor arcképe, a hátoldalán a „Bethlen Gábor a tudósai között” metszet látható. A sorszámozás 2 betűből és 7 számjegyből áll. A 2.000 forintos címlet betűkiosztásának első karakterét minden esetben C sorozatjellel jelölték.

2.000 forint 1998
2.000 forint 1998

A Magyar Nemzeti Bank 2000-ben az államalapítás millenniumára emlékbankjegyet bocsátott ki. Magyarországon ez volt az első ilyen emlék kiadású papírpénz. A bankjegy kialakítása teljesen eltér a forgalmi kétezer forintostól, a Bethlen Gábor-portré helyén a magyar Szent Korona szerepel, hátoldalán Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése című műve látható. A sorozatjel is eltér a forgalmi bankjegytől, MM sorozatjellel jelölték az emlékbankjegyet. Az emlékkiadást a Magyar Posta fiókjaiban lehetett jegyezni 2000. július 1. és szeptember 30. között. Összesen 200 ezer előjegyzési igény érkezett, ezért a tervezett darabszámot megemelve összesen 300 ezer darabot gyártottak belőle. Az első 2000 példányt jótékonysági árverés keretei között árverezték el.

2.000 forint 2000
2.000 forint 2000

2002-ben megjelenő kétezer forintos bankjegyen új biztonsági elemet alkalmaztak. Az előoldalon a vízjelmezőn UV fényben látható kép jelenik meg. A „Budapest 2002” felirat felett az aláírok titulusai nincs feltüntetve.

2.000 forint 2002
2.000 forint 2002

A 2007-ben megjelenő nyomatokon megjelent egy új biztonsági elem, az EURion csillagkép. Ezek a kis sárga körök a vízjelmezőnél és a hátoldalon láthatóak, a másolást akadályozzák meg.

2.000 forint 2007
2.000 forint 2007

A 2013-as 2.000 forintosnál apró módosítást hajtottak végre a megjelenésben: a „Budapest 2013” felirat felett a három aláírás helyett csak két aláírás szerepel a bankjegyen. Ez a változtatás nem a teljes sorozatra igaz, a gyártási folyamatok alatt változtattak a bankjegyen. A CB sorozat vége felé történt meg az aláírások módosítása.

2.000 forint 2013 (aláírás változatok)
2.000 forint 2013 (aláírás változatok)

A 2.000 forintos címlet 9 évszámmal jelent meg és egy emlékbankjegyet is kiadtak. A kiadási dátumokhoz tartozó betűkiosztások:

2000 forintos betűkiosztások
2000 forintos betűkiosztások

5.000 forint

1999. április 1-én került forgalomba, a Vagyóczky Károly grafikusművész által tervezett bankjegy előoldalán Széchenyi István arcképe, a hátoldalán a nagycenki Széchenyi-kastély metszete látható. A sorszámozás 2 betűből és 7 számjegyből áll. Az 5.000 forintos címlet betűkiosztásának első karakterét minden esetben B sorozatjellel jelölték. Az újonnan megjelenő ötezer forintos bankjegy előoldalán már szerepel a vízjelmezőnél UV fényben látható kép, ezt az UV jelzést néhány címlet esetében későbbi kiadás esetén használták.

5.000 forint 1999
5.000 forint 1999

Az 2005-ös kiadású ötezer forintos bankjegynél egy apró változtatást hajtottak végre, a „Budapest 2005” felirat felett az aláírok titulusai nincsenek feltüntetve.

5.000 forint 2005
5.000 forint 2005

A 2008-ban megjelenő nyomatokon megjelent egy új biztonsági elem, az EURion csillagkép. Ezek a kis sárga körök a vízjelmezőnél és a hátoldalon láthatóak, a másolást akadályozzák meg.

5.000 forint 2008
5.000 forint 2008

Az 5.000 forintos címlet 5 évszámmal jelent meg. A kiadási dátumokhoz tartozó betűkiosztások:

5000 forintos betukiosztas

 

10.000 forint

1997 július 1-én került forgalomba, a Vagyóczky Károly grafikusművész által tervezett bankjegy előoldalán Szent István király arcképe, a hátoldalán Esztergom látkép metszete látható. A sorszámozás 2 betűből és 7 számjegyből áll. A 10.000 forintos címlet betűkiosztásának első karakterét minden esetben A sorozatjellel jelölték.

10.000 forint 1997
10.000 forint 1997

Az 1998-tól kiadott 10.000 forintos bankjegyre új biztonsági elem került, az előoldalon a vízjelmezőn UV fényben látható kép jelenik meg. 

10.000 forint 1998
10.000 forint 1998

A 2001-es kiadású 10.000 forintos bankjegynél egy apró változtatást hajtottak végre, a „Budapest 2001” felirat felett az aláírok titulusai nincsenek feltüntetve.

10.000 forint 2001
10.000 forint 2001

A 2008-ban megjelenő nyomatokon megjelent egy új biztonsági elem, az EURion csillagkép. Ezek a kis sárga körök a vízjelmezőnél és a hátoldalon láthatóak, és a másolást akadályozzák meg.

10.000 forint 2008
10.000 forint 2008

A 10.000 forintos címlet 12 évszámmal jelent meg. A kiadási dátumokhoz tartozó betűkiosztások:

10000 forintos betűkiosztás

20.000 forint

2001. február 1-én került forgalomba, a Vagyóczky Károly grafikusművész által tervezett bankjegy előoldalán Deák Ferenc arcképe, a hátoldalán a régi képviselőházról készült metszet látható. A bankjegyek 1999-ben készültek, ezért ez a dátum szerepel a bankjegyeken. A Magyar Nemzeti Bank csak 2001-ben hozta forgalomba, addig trezorban tárolták az elkészült bankjegyeket. A sorszámozás 2 betűből és 7 számjegyből áll. A 20.000 forintos címlet betűkiosztásának első karakterét minden esetben G sorozatjellel jelölték. Az újonnan megjelenő bankjegy előoldalán már szerepel a vízjelmezőnél az UV fényben látható jelzés.

20.000 forint 1999
20.000 forint 1999

A 2004-es kiadású húszezer forintos bankjegynél egy apró változtatást hajtottak végre, a „Budapest 2004” felirat felett az aláírok titulusai nincsenek feltüntetve.

20.000 forint 2004
20.000 forint 2004

A 2008-ban megjelenő nyomatokon megjelent egy új biztonsági elem, az EURion csillagkép. Ezek a kis sárga körök a vízjelmezőnél és a hátoldalon láthatóak, és a másolást akadályozzák meg.

20.000 forint 2008

A 20.000 forintos címlet 7 évszámmal jelent meg. A kiadási dátumokhoz tartozó betűkiosztások:

20000 forintos betűkiosztás

Összesített lista a gyártási darabszámokkal (MNB által közölt adat), a bankjegyen szereplő keltezéssel és a hozzá tartozó sorozatjelekkel:

Betűkiosztás összesített lista

Ide kattintva letölthető és kinyomtatható a forint bankjegy betűtáblázata!

 

Néhány érdekesség a gyártási darabszámokat tanulmányozva:

  • 500 forintos bankjegyet az MNB által közölt lista alapján gyártották 1999-ben és 2000-ben is, de ilyen keltezésű bankjegyek nem léteznek, így valószínűleg nagyobb számban 1998-as keltezésű címletek készültek.
  • 1.000 forintos bankjegyből létezik 2005-ös keltezésű, de a gyártási darabszámok arra az évre nem jelölnek meg ezer forintos papírpénz gyártást. A 2005-ös keltezésű bankjegy is 2006 április 1-jén jelent meg a forgalomban. A dátumozásra nincs pontos magyarázat.
  • A 2.000 forintos 1998-as év eleji megjelenése (1998. február 1.) miatt már 1997-ben elkezdték nyomtatni az új címleteket. Ezért szerepel 1997-es gyártási darabszám a listában.
  • Az 5.000 forintos bankjegy 1999. április 1-én jelent meg, de gyártási darabszám jelöl 2000-ben készült papírpénzeket is. A következő keltezésű ötezres viszont 2005-ös, így minden bizonnyal 1999-es keltezésű bankjegyeket gyártottak.
  • Az 1999-es keltezésű 20.000 forintos esetében a táblázat 2001-es dátumot jelöl meg.

 

2013-ban a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy 2018-ig teljesen lecseréli a magyar pénzjegyeket. A sorozat méretében, jellegében és az elő- illetve hátoldalon látható képek tekintetében változatlan az 1997-től megjelenő sorozathoz képest, de a színvilág, a kisebb motívumok, illetve a biztonsági elemek tekintetében teljesen újak, amelyek sokkal nehezebbé teszik a hamisítást.

 

2014. december 2-án meg is jelent a készpénzforgalomban az új 10.000 forintos bankjegy. A megváltozott sorozat következő címlete a 20.000 forintos címlet volt, ami 2015. december 14-én jelent meg a készpénzforgalom. Érdekesség, hogy a 2013-as bejelentést követően a 2015-ös keltezésű ezerforintos bankjegy még a régi alakjában jelent meg, de ezzel lezárult a 1997-ben megjelent forint sorozat megjelenése, ezután már a frissített bankjegyek kerültek forgalomba.

 

Az 1997-ben megjelenő sorozat bankjegyei az alábbi kategóriában vásárolhatóak meg:

https://www.vatera.hu/gyujtemeny/numizmatika/magyar-papirpenzek/magyar-papirpenzek-forint-1946-tol/1997-2013/index-c14042.html

 

Amennyiben pedig érdekelnek további érméink, bankjegyeink, látogass el numizmatika oldalunkra!

A teljes cikk letölthető PDF formátumban IDE kattintva!

Forrás:

MNB (bankjegygyártás darabszámok): https://www.mnb.hu/letoltes/bankjegygyartas.xls

ifj Adamovszky István: Magyar bankjegy katalógus 1926-2022

Vélemény, hozzászólás?