Az ezüst 200 forint próbaveret változatai
Európában az 1970-es évektől egyre kevesebb ezüstből készült forgalmi érme került forgalomba. Itthon a rendszerváltást követően, a forint iránti bizalom erősítése érdekében ezüst kétszáz forintos érméket szerettek volna forgalomba hozni, így 1992-ben elsőként egy 12 gramm súlyú és 500 ezrelékes finomságú érme került forgalomba Bognár György terve alapján.
Az érme érdekessége, hogy a hátoldalán a bankjegyekhez hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Bod Péter Ákos és a továbbá négy alelnök, Tarafás Imre, Bódy László, Harsányi Frigyes, és Czirják Sándor aláírása olvasható.
1946-tól minden újonnan megjelenő érméről készül próbaveret, legyen az forgalmi- vagy emlékérme, így történt ez az új 200 forintos esetében is, a Magyar Pénzverőben készültek el az érme próbaveretei. Kétféle ezüst anyagú érme készült, BU (selyemfényű) és PP (tükörveret) kivitelben, 50-50 darab, az előlapon a címer bal oldalán látható „PRÓBAVERET” felirattal.
Az ezüst mellett aranyból is készült próbaveret, nagy valószínűséggel reprezentációként, ezzel is erősítve egy új korszak kezdetét a nagyvilág felé. Az arany anyagú érméből is 50 darab készült 27.92 gramm súlyban.
A forgalmi pénzeket viszont nem a Magyar Pénzverő készítette, mert abban az időben rekonstrukciós és felújítási munkák zajlottak a gyár területén, ezért a legyártandó teljes mennyiség Londonban készült el, emiatt történhetett meg, hogy az 1992-es 200 forintos érme színárnyalata eltér a későbbi évjárattól. Az eltérés az angliai verdében használt más lapkafelületi kezelés miatt van, mert az ezüst a felszínen feldúsult, így fényesebbnek tűnik a többi évjárat példányainál, de nincs benne több ezüst, mint ahogy a városi legenda tartja.
A forgalmi érmeken kívül külföldön készültek el a gyűjtőknek szánt BU és PP forgalmi sor érmei is, valamint készült még ismeretlen számú „PROBAVERET” feliratú érme is. Érdekesség, hogy nem az előlapon van a próba felirat, hanem a hátoldalon az aláírók alatt olvasható, és ékezet nélküli betűket véstek a verőtőbe. Néhány katalógus 50 db-ot jegyez erre a próbaveretre is, ami logikus következtetés az 1970 és 1996 között készült próba darabszámok tükrében, hiszen a két dátum között minden ilyen típusból 50 darab készült.
Ha megvizsgáljuk a Budapesten és Londonban készült próbavereteket, akkor feltűnik néhány apró eltérés a verőtőben:
1, a dátum számjegyeiben minimális eltérés vehető észre, amely főleg a 2-es számnál látható;
2, a hátoldalon a Nemzeti Bank előtt lévő fák koronájának vésése eltér, az angliai típusnál kicsivel részletesebb lett a kidolgozottsága;
3, a hátoldalon lévő aláírások közül Harsányi Frigyes aláírásában a második betű szára kicsivel hosszabb az angliai típusnál.
Így viszont a budapesti próbaveret inkább tekinthető próbaveret – tervezetnek, mert minimális eltérés vehető észre a két 200 forintos kidolgozottságában.
Az 1993-as évjáratú forgalmi 200 forintos teljes mennyiségét már a fővárosi Magyar Pénzverő készítette. Mivel ez volt az első Magyarországon készült sorozatgyártású 200 forintos, ezért készült belőle újból próbaveret 1993-as évszámmal. Két kivitel is készült belőlük, BU (selyemfényű) és PP (tükörveret) kivitelben, szintén a hagyományoknak megfelelően 50-50 darab. A kidolgozottságát tekintve ezek a próbaveretek inkább az előző évi londoni próbaveretre hasonlítanak, a próba jelleget itt szintén az előlapon, a címer bal oldalán jelölték.
1994-ben megváltozott a 200 forintos éremképe, a hátoldalra a Nemzeti Bank helyett Deák Ferenc portréja került, ezért a Pénzverdében újra készült próbaveret az új típusú 200 forintosból, szintén két kivitelben: BU (selyemfényű) és PP (tükörveret), a megszokott 50-50 darabban. A próbaveret jelzést szintén az előlapon, a címer bal oldalán helyezték el.
1995-ben, 1997-ben és 1998-ban is készültek Budapesten 200 forintosok, de ezeket inkább már gyűjtőknek szánták. Amúgy sem tudott az ezüst 200 forintos elterjedni a pénzforgalomba, mert a lakosság inkább elrakta az utókornak, minthogy fizetett volna vele. Mivel az éremkép nem változott, így 1994 után már nem készült próbaveret feliratú 200 forintos.
Ha szeretnéd megnézni milyen ezüst 200Ft-osokat találsz a Vaterán, kattints ide: Ezüst 200Ft-osok »
Ha érdekesnek találtad a bejegyzést, akkor szeretettel várunk az 1 perc gyűjtemény Facebook oldalunkon, ahol minden nap megosztunk egy-egy érdekes sztorit vagy különleges darabot a Vaterán megvásárolható régiségekből és gyűjtői tárgyakból.
Felhasznált irodalom, technikai adatok és képek:
forintportal.hu
ifj Adamovszky-Molnár: Magyar érmekatalógus 1790-2020
Tóth Csaba: Pénzek színes világa
H.D. Rauch – Nudelman 5. árverési katalógus (2008)
2 comments
mennyit èrnek ezek a kètszázasok
Kedves Viktória! A Vatera katalógusban megtalálja a már eladott ezüst 200 Ft-os érme hirdetéseket. Bejelentkezve az eladási árak is láthatóak. Üdv, Vatera Tünde