Szeitler Attilát gyűjtői szenvedélye terelte a vaterázás felé. Attila bő 13 évvel ezelőtt csatlakozott közösségünkhöz, de a vinyl lemezek iránti rajongása még korábbra nyúlik vissza. Ismerjétek meg egy igazi vagány veteránunkat!

– Emlékszel még, hogy mi volt az a meghatározó dolog, ami miatt elkezdted gyűjteni a vinyl lemezeket?

– Több mint 40 éve kezdődött a történet. 1969-70-ben felfedeztem édesapám szalagos magnóját, amelyen remek dalokat lehet hallgatni. Nagyon érdekes zenéi voltak, Paul Ankától kezdve Louis Armstrongon át a Beatles-ig sok-sok együttestől voltak felvételei. Szép lassan eloroztam tőle a felszerelést, teljesen odavoltam érte. Később az ismerősi körömben sokaknak volt lemezjátszója, és megörültem, hogy végre 35-40 percnyi hanganyagot is fel lehetett venni. 1977 körül már nekem is voltak lemezeim, de lemezjátszóm még nem. Aztán végül én is beszereztem egyet, amikor a szalagos magnó már elavult technikának számított, így végre nem kellett a magnót oda-vissza cipelnem. Jó ideig két állásom volt, így folyamatosan tudtam venni a lemezeket. Korán megpróbáltam saját lábra állni: másodikos gimnazista koromban már dolgoztam nyáron, mert nem volt kedvem mindig a szüleimtől pénzt kérni, ha a hobbimra akartam költeni.

– A Vaterára hogyan bukkantál rá?

– 2003-ban lett internetem, ami szenzációs újdonság volt. Egyből elkezdtem információkat keresni különböző előadókról, és rájöttem, hogy internetes kereskedelem is létezik. Mai szemmel mulatságos visszagondolni arra az időszakra: abszolút amatőr módon, lassú internettel garázdálkodtam, 10-kor mindig kikapcsoltam a gépet, hogy ne legyek függő… Aztán valahogy rátaláltam az oldalra. Akkor még elég kezdetleges volt, de nagyon megtetszett. Előtte is jártam lemezbörzékre és ócskapiacokra vásárolni, és láttam, hogy itt is lehet ugyanezt csinálni. Két évig csak vevőként használtam az oldalt. Voltak pillanatok, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy nem minden arany, ami fénylik, de ezek a problémák az idő múlásával, leírásokkal, fényképekkel és egyéb fejlesztésekkel szépen ki lettek küszöbölve. 2006-ban döntöttem úgy, hogy én is kipróbálom az eladást. Akkoriban körülbelül évente háromszor volt lemezbörze, viszont rájöttem, hogy a Vatera egy olyan bolt, ami minden nap 24 órán keresztül nyitva van. Rengeteg sikerélmény ért: több visszatérő vidéki vásárlóm is lett, és jó visszajelzéseket kaptam.

– Olyan lemezeket adtál el, amelyekből többleted volt?

– Nem, nem az adta a kezdő lökést, hogy valamelyik lemez többször volt meg. Azért kerültem eladói szerepbe is 2006-ban, mert akkor határoztam el, hogy csak magyar és amerikai előadók lemezeit fogom gyűjteni. Emiatt körülbelül 300-400 db lemezem eladósorba került. Kicsit fájt értük a szívem, de eladtam az összes Beatles, Rolling Stones, stb. lemezemet, mert már azt éreztem, hogy az egész gyűjtemény uralkodik rajtam. Megálljt kellett parancsolnom. Ettől függetlenül szeretem más országok zenéit is – nincs kapcsolat aközött, hogy mi tetszik, és mit gyűjtök. Ha egy lakatlan szigetre csak Emerson, Lake & Palmer, Queen vagy Yes lemezeket vihetnék magammal, akkor is nagyon jól érezném magam.

– Van kedvenc lemezed?

– Nem nagyon. Van olyan amerikai zenekar, akinek minden rezdülése kell, de olyan album is akad a gyűjteményemben, amit csak a borító miatt vettem meg. Például Elvistől csak egy 7 lemezes boxszom van, azon 100 dal van, és ennyi elég is.

– Sok gyűjtő barátod van?

– Igen, mert gyakran jártam börzékre. Viszont 2013 szeptemberében volt egy balesetem, és szétment a lábam, ennek következményeként a csípőmet is műteni kellett, így azóta nem nagyon veszek részt ilyen eseményeken. Nem esik jól az állás és cipekedés.

– A Vaterán sokféle dolgot árulsz: CD-ket VHS-eket, antik evőkészletet…

– Igen, sok mindent felpakolok, amire nekem vagy a családomnak már nincs szüksége, de másnak még örömet okozhat. A Vaterán szerzett pénz mindig a gyűjteményem fejlesztésére megy. Jobban járok így, mint ha simán kidobnám a megunt dolgaimat. Nem mindegy, hogy valamit le kell-e cipelnem a kukába, vagy eladom a Vaterán, ahol nem csak, hogy pénzt kapok érte, de még el is viszik nekem.

– Hogyan állsz hozzá a vásárlóidhoz?

– Türelmesen, nem remegek a pénzért. Általában két hétig szoktam várni, hogy jelentkezzenek. Alapvetően jót szoktam feltételezni az emberekről, akkor is, ha nem reagálnak: „biztos külföldön van”, „biztos elfoglalt”… Úgy vagyok vele, hogy mindenki azt csinál, amit akar. Élni és élni hagyni – ez a legfontosabb. Szerencsére egyébként 95%-ban nincsen semmi gond a vevőkkel. Amikor én vásárolok valakitől, én is mindig gyorsan jelentkezem.

– Inkább eladni vagy vásárolni szoktál az oldalon?

– Is-is. Számomra a vaterázás abszolút egy játékos hobbi, kellemes időtöltés. Ugyanolyan, mint a meccsnézés vagy lemezhallgatás… Annál nincs is jobb dolog. Van, amikor csak leveszek egy lemezt a polcról, elkezdem simogatni, és elkezd szólni a zene a fejemben.

– Érzel valamilyen különbséget, amikor CD-ről hallgatsz zenét, mint amikor vinyl lemezről?

– Persze. A CD az egy hideg valami. Jó, hogy nem serceg, de valamiért szívtelenül szól. Nekem sokkal emberibbnek tűnik a vinyl, ráadásul tartósabb is. Van két hivatalos német kiadású CD-m, amelyekről már eltűnt az adat, és az ezüst színük teljesen besárgult. A lemezeim a mai napig megszólalnak.

– Ezzel maximálisan egyet tudunk érteni. További sikeres vaterázást kívánunk, és azt is, hogy minden lemezt megszerezz, amit csak szeretnél!