Barwitz Ede negyven éve hódol bélyeggyűjtési szenvedélyének, s kitartó lelkesedése vaterás értékelésein is meglátszik. Ő az élő példa arra, hogy minden görcsösség nélkül, a lehető legnagyobb nyugalommal is el lehet érni több mint 30.000 adásvételt, s kiérdemelni több száz vásárló bizalmát.

– Honnan jött az ötlet, hogy bélyeggyűjtéssel kezdj foglalkozni?

– Édesapám is 60 éven keresztül gyűjtött bélyeget, tőle „örököltem” ezt a hobbit. Már gyerekkoromban is nagyon szépnek tartottam a bélyegeket, lenyűgözött, hogy milyen sokat lehet belőlük tanulni. Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy folytatom édesapám hagyományát.

– Laikus szemmel a bélyeggyűjtés kifejezetten időigényesnek hobbinak tűnik. Valóban az? Mennyire bonyolult felfejteni egy-egy bélyeg történetét?

– Az internetnek köszönhetően most már sokkal könnyebb, régen viszont rendelt katalógusokból kellett előszedni a dolgokat, ami nem volt sem egyszerű, sem olcsó mulatság. Még ma is sok idő megy el vele, hiszen minden egyes bélyeget szemrevételezni kell – sok darab első ránézésre egyformának tűnik, de valójában mégsem azok. Amikor nekiülök átnézni egy adag bélyeget, hatalmas nyugalomra van szükségem. Szerencsére az egész család ismeri és messzemenően tolerálja ezt a tevékenységemet.

– Körülbelül mekkora a gyűjteményed?

– 100.000 darabosra saccolom. Világgyűjteményt raktam össze, melyen belül a magyar és német kollekció a legnagyobb.

– 2003 eleje óta vaterázol. Kezdetben milyen megfontolásból lettél tag?

– Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg számomra felesleges bélyeget halmoztam fel, amelyektől jó lett volna úgy megszabadulni, hogy másnak örömet okozok vele. Már a Vatera indulásának legelején is felfigyeltem az oldalra, de kellett egy kis idő, hogy megjöjjön a bátorságom a regisztrációhoz. Egyáltalán nem az volt a célom, hogy kereskedő legyek – a mai napig úgy tekintek a vaterázásra, mint egy kellemes kikapcsolódásra, tehát az anyagi bevétel számít a legkevésbé.

– Előfordul, hogy valamiért a többszörösét fizetik a licitálók, mint amennyit ér?

– Az, hogy valami mennyit ér valakinek, nem feltétlenül az adott darab valódi anyagi értékétől függ. Sokan valamilyen kedves emlék miatt szeretnének megszerezni egy-egy bélyeget, nem pedig azért, hogy később pénzt csináljanak belőle. Amikor összetalálkozik két ilyen szenvedélytől fűtött ember, elkezdődik a licitharc, s előfordul, hogy magam is csak ámulok a végeredményen. Jó nézni az ilyen licitálásokat – nem a bevétel miatt, hanem mert egyszerre izgalmas és szívmelengető látni, amikor valakinek valami ennyire fontos, és képes harcolni érte.

– Azt sem bánod, ha valami 1 Ft-ért kel el?

– Egy cseppet sem. Ha egy vásárlónak sikerül megszereznie tőlem egy bélyeget, ami hiányzott neki, az nekem is öröm. Azok a darabok, amiket feltöltök, nálam csak a helyet foglalják. Minek tartogassam őket, ha mást boldoggá tehetnek?

– Ezzel a végtelenül szimpatikus hozzáállással egyértelműen a vásárlóid szívébe loptad magad, elég csak megnézni az értékeléseidet. Milyen kapcsolatot ápolsz velük, személyesen is szoktatok találkozni?

– Eddig körülbelül 800 felhasználóval volt már kapcsolatom a Vaterán, és sokukkal találkoztam már élőben is. Személyes átvételnél előfordul, hogy fél órán keresztül beszélgetünk valakivel, mindig akad mondanivalónk. Többek között pont ezt szeretem a bélyeggyűjtésben: ez egy olyan hobbi, aminek a kapcsán rengeteg új és érdekes embert meg lehet ismerni. Ha friss vásárlóról van szó, szeretem megtudni, hogy milyen témák érdeklik, így talán a jövőben is segíthetek neki teljesebbé tenni a gyűjteményét.

– Mennyire vagy rugalmas, ami ezeknek a személyes találkozóknak az időpontját vagy találkozási helyeit illeti?

– Nagyon rugalmasan kezelem mindkét tényezőt. Nem szabad mereven ragaszkodni a saját elképzeléseinkhez, s ez nem csak a találkozókra, de az egész vaterázásra vonatkozik. Például nem kell mindenáron meghirdetni az összes tételt, amit el szeretnénk adni. Vannak darabok, amiket nem mindegy, hogy mikor töltünk fel. Minden csak türelem kérdése.

– Mostanában mennyi időt szánsz a fiókod kezelésére?

– Körülbelül egy éve kevesebb időt tudok vaterázással tölteni, mint régen, mert megszülettek az unokáim, most ők a slágerek. Munka után az az első dolgom, hogy 1,5 órát velük foglalkozom – egy fiú-lány ikerpárnál minden perc hatalmas segítség a szülőknek, és én is szeretnék minél többet velük lenni. Jelenleg nagyjából napi 1-2 órám marad a Vaterára. Majd ha a gyerkőcök ovisok lesznek, biztosan felszabadul még néhány órám, és minden visszatér a régi kerékvágásba.

Ha te is szenvedélyes bélyeggyűjtő vagy, nézz körül b_ede aukciói között, hátha rábukkansz egy régóta áhított darabra!