Fogjunk össze a győri kosaras lányokért! – Jótékonysági aukció
Néhány napja egy kivételes összefogásnak lehettünk tanúi. A hazai legnagyobb konkurens sportcsatornák az üzleti érdekeket félretéve egymás mellé álltak, hogy segíthessenek a tragikus balesetet elszenvedett Győr női kosárlabda csapatának.
Őszi sminkpaletta
Ez az évszak igazi Kánaán a sminkelni kedvelőknek, hiszen sem a hőség, sem a jeges időjárás nem szól közbe a szépülés folyamatába. Az idei smink divat igazán nagylelkű, a drámaitól […]
Fogjunk össze Győr női kosarasaiért! – Jótékonysági aukció
Alig néhány hete, hogy az edzőmeccsére készülődő győri női kosárlabda csapat busza súlyos balesetet szenvedett. A játékosokat hatalmas veszteség érte, remélhetőleg a testi sebek gyógyulása után lelkileg is sikerül talpra […]
A Vatera 13 éve
A Vatera 2000-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy segítse az eladók és a vevők egymásra találását. Az eltelt 13 évben a vaterázás már fogalommá vált, a Vatera pedig […]
TOP keresések és kategóriák – 2013. szeptember
Idén meglehetősen hamar érkezett az ősz, így a hűvösebb időjárás láthatóan rányomta bélyegét szeptemberi toplistánkra. Márkák és keresőkifejezések szerint is eláruljuk, mit kerestek legtöbben ebben a hónapban, a kategóriákat pedig […]
Elegáns, bőr, átmeneti? Válasszon!
Bár még nem repkednek a mínuszok, mégis kizárt, hogy melegebb ruhanemű nélkül induljunk útnak a csípős reggeleken. Ön beszerezte már az idei kabátját vagy még mindig a tavalyelőtti darabot hordja? […]
Őszi divat: mi felkészítjük az új szezonra!
Manapság már nemcsak a hölgyeké a divat! Évről évre változik az erősebbik nem véleménye az öltözködésről, így egyre többen figyelnek arra, hogy ne csak „bent” legyen minden rendben, hanem ugyanez […]
Őszi divat: mi felkészítjük az új szezonra!
A szeptember egy izgalmas időszak a gyerekek életében: új feladatokkal, helyzetekkel és barátokkal. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő hátteret nyújtsunk nekik, legyen szó étkezésről, biztonságról vagy akár a ruházkodásról. Az […]