Fogadalom megtartó DIY ötletek

Kávészünet

 

Néhány nappal ezelőtt egy kellemes délelőttöt tölthettünk el szűk körben néhány újságíróval és bloggerrel. A téma az év eleji fogadalmak körül forgott, amiről néhány perc után kiderült, hogy kimondani sokkal könnyebb, mint megtartani.

Súlyproblémák, káros szenvedélyek elhagyása, spórolás… Tíz emberből legalább hét beleesik az év eleji hirtelen felindulásból való fogadalom tétel csapdájába, amivel nem is lenne probléma, ha a hetek elteltével nem gyengülne az elhatározás. A beszélgetés során Makai Gábor klinikai szakpszichológus sok jó tanáccsal látott el bennünket, ami segíthet a lelkesedés megtartásában. A lényeg, hogy ne akarjunk rögtön óriásit változtatni, kis lépésekkel haladjunk a céljaink felé, és ha esetleg vétkezünk, akkor se kiáltsunk világvégét, folytassuk csak tovább a megtervezett utat. Hogy a lelkesedést és az ígéreteket is megtartsuk, készítettünk néhány motivációs tárgyat, amit szeretnénk most veletek is megosztani.

 

Gyűjtőpersely / transzferálás ragasztószalaggal 

Elsőként lefújtuk a befőttesüvegek tetejét és a kiskocsikat, majd amíg száradt, kicsit kidekoráltuk magát az üveget is. Mindenki választott egy önmagához passzoló motivációs szöveget, majd jöhetett a varázslat. A lézernyomtatóval (ez fontos) kinyomtatott szövegre rásimítottuk a sima, de jó minőségű átlátszó ragasztószalagot, majd körbe vágtuk ollóval. Ezután úgy ahogy van, bedobtuk egy langyos vízzel teli tálba és vártunk kb. 2 percet, majd kihalászás után finoman ledörzsöltük az amúgy is már félig leázott papírt. Amikor már teljesen tiszta lett a „matricánk”, ráillesztettük az üvegekre és hagytuk száradni. Egy óra múlva, amikor a tető és a kisautó is megszáradt, óvatosan összeragasztottuk őket, így lett teljesen kész az egyedi gyűjtőpersely! Az összes vaterás eladás után ide landol majd az összes bankó, már csak azt lenne jó kitalálni, pontosan mire gyűjtsünk… 😛

 

Hűtőmágnesek / transzferálás illóolajjal

Elsőre bonyolultnak tűnik, de higgyétek el szuper ötlet! A lézernyomtatóval kinyomtatott, tükrözött szöveget színével lefelé ráfordítottuk a simára csiszolt faszeletre, majd papírszalaggal rárögzítettük a felületre. Olajba mártott fültisztító pálcikával finoman átdörzsöltük a feliratot, majd faspatulával egy kicsit még jobban rásegítettünk a folyamatra. Néhány másodperc száradás-fújkálás után finoman lehúztuk a papírt, majd elégedett sikkantásokkal örvendeztünk a varázslatos szövegek láttán. Utolsó momentumként kétoldalas ragasztószalaggal mágnes került a hátuljára, azóta is a hűtőszekrényen lakik. 🙂

 

Felírótábla

Itt volt a legkönnyebb dolgunk! Csupán néhány színes lapra, stiftes ragasztóra és egy képkeretre volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön a motivációs táblánk. Itt is a színek és a szövegbuborék formák kitalálása volt nehezebb, mint maga a munka, amivel tényleg néhány perc alatt végeztünk is, az eredmény pedig…  ♥

Egy letörölhető táblafilccel akár naponta változtathatjuk a szavakat, nálam most éppen a “tölts fel – adj el – gyűjts rá” trió ékíti a táblát, remélhetőleg segíteni fog a spórolós fogadalmamhoz!

 

Vélemény, hozzászólás?