A Vatera veteránja: Szabó Attila Vajk (vassav)

Szabó Attila Vajk 2004 óta vaterázik rendületlenül. Amikor utánajártunk, hogy pontosan kit takar a „vassav” felhasználónév, és rátaláltunk Attilára, izgalmas információra bukkantunk: kiderült, hogy veteránunk nem más, mint a szelektiv.hu főszerkesztője. Egyből tudtuk, hogy szeretnénk vele összehozni egy beszélgetést, hogy meséljen nekünk az általa jól ismert területről.

– Amikor megláttuk, hogy nagy híve vagy a szelektív hulladékgyűjtésnek és újrahasznosításnak, ráadásul te vagy a szelektiv.hu főszerkesztője, felmerült bennünk egy kérdés: emiatt kezdtél el vaterázni?

– Igen, erősen összekapcsolódik az életemben a két dolog. Nem szeretek kidobni dolgokat, ez a mozgatórugója annak, hogy vaterázom.

– Mióta figyelsz tudatosan a környezetedre?

– Körülbelül 2003-ban kezdtem foglalkozni ezzel a történettel. Akkoriban itthon még nem nagyon volt fogalma az embereknek arról, hogy mi az a szelektív hulladékgyűjtés, a legtöbben csodabogárnak néztek.

– Volt bármilyen konkrét esemény, ami megadta a kezdő löketet?

– Annyi felesleges tárggyal vettem magam körbe anno, hogy szinte belefulladtam – szerintem ezzel sokan így vannak. Vannak, akik csak a kukába dobják a dolgaikat, pedig a tárgyak többségét újra lehet használni, és a Vatera tökéletesen alkalmas arra, hogy új gazdát találjunk a megunt tárgyaknak.

– Nagyjából mindent el tudsz adni, amit feltöltesz a Vaterára?

– Igen. Volt egyszer egy boroskupak-gyűjteményem, még arra is találtam vevőt. Szerintem mindig akad legalább egy ember, aki pont azt keresi, amit te már csak kacatnak látsz.

– Van olyan típusú termék, amit gyakrabban töltesz fel?

– Olyan dolgokat töltök fel gyakrabban, amiből sok van itthon. Az ismerőseim tudják, hogy ezzel foglalkozom, és néha ők is megkérnek rá, hogy adjak el nekik ezt-azt. Egyszer valaki rám bízott két doboz használt 50 ml-es flakont, azt is sikerült eladnom. Tehát nem csak olyan tárgyak kelendőek, amelyeknek egyértelmű a funkciója, hanem olyan dolgok is, amelyeken még gondolkozni kell, hogy vajon mire lehet őket felhasználni.

– Vásárolni is szoktál a Vaterán?

– Igen, legtöbbször ott kezdem a keresést. Gyakori szólás-mondásom, hogy „megnézem a Vaterán”. Ha valamit meg tudok szerezni a Vateráról is, akkor eszem ágában sincs boltban megvenni. Egy használt állapotú termék is tudja ugyanazt a minőséget nyújtani, mint az új, és ha a Vateráról veszem meg, adott esetben fél áron is megszerezhetem. Például egyszer vásároltam egy öltönyt az oldalról – úgy voltam vele, hogy ha nem lesz teljesen jó, akkor is megér pár ezer forintot. Végül nagyon jól sült el a dolog, olyan volt, mintha rám öntötték volna! Szerintem ez az eset önmagáért beszél.

– Többen kedvenc eladójuknak jelöltek téged, ezek szerint vannak visszatérő vásárlóid?

– Igen, vannak, ráadásul ők már tudják, hogy én kizárólag ezen a felületen keresztül vagyok hajlandó eladni a dolgaimat, ezért mindig le kell ütniük a termékeket az oldalon. Így amellett, hogy szabályosan járunk el, egymás értékelését is tudjuk erősíteni. Úgy gondolom, hogy a Vatera, mint szolgáltatás összehozza a vevőket, és ezért jár nekik a jutalék.

– Az értékelésed közel 100%-os – kereskedelmi területen végeztél, vagy ösztönösen tudod, hogy hogyan kell bánni a vevőkkel?

– Nem végeztem kereskedelmi iskolát, műszaki végzettséggel rendelkezem. A vaterázás szerintem adja magát – csak fel kell tölteni dolgokat, aztán ha jönnek kérdések a vásárlók részéről, gyorsan meg kell őket válaszolni, és ennyi. Az ember hamar rájön, hogy hogyan kell korrekten kereskedni.

– Visszatérve kicsit a szelektív hulladékgyűjtésre, mit teszel a hétköznapokban azért, hogy óvd a Földet?

– A szelektív hulladékgyűjtéssel már-már fanatikusan foglalkozom a saját házam tájékán is, de elsősorban arra törekszem, hogy segítsem az információk áramlását – ezért vagyok a szelektiv.hu főszerkesztője. Ez a legjobb eszközöm arra, hogy a környezetvédelem mellett harcoljak. Az egészet hobbiból csinálom, mert van egy 8 órás munkám, ami sajnos nem teszi lehetővé, hogy naponta folyótisztítási akciókra járjak.

– Egyszer házon belül folyt egy vita arról, hogy a tejesdobozt ki lehet-e dobni a papírgyűjtő kukába vagy sem. Mi az igazság?

– Attól függ, hogy hol vagyunk. Budapesten az italos kartondobozt – a tejesdoboz is ilyen – ki lehet dobni a papírgyűjtőbe. Egyébként a szelektív hulladék mindig utóválogatásra kerül, és az italos kartondoboz egyike azoknak a hulladékoknak, amelyek nagyon jól felhasználhatók, ráadásul nagyon sok keletkezik belőle.

– Nem nehéz szétbontani?

– Nem, ennek megvan a maga technológiája. Kicsiben úgy néz ki a dolog, hogy egy turmixgépet megtöltesz vízzel, és belerakod a szétdarabolt italos kartondobozt. Amikor megpörgeti a gép, szétválnak az anyagok. Az alumínium rész – ami nagyon értékes – felmegy a víz tetejére, a papírból pedig papírmassza lesz. Ezt ipari méretekben profin lehet csinálni.

– Mondtad, hogy Budapesten ki lehet dobni a papírgyűjtő kukába a tejesdobozokat. Más városokban nem lehet?

– Mindenhol más a gyűjtési szokás, ez az adott önkormányzattól függ. Magyarországon még nem teljesen egységes a gyűjtés. Budapesten megszűntek a szelektív gyűjtőszigetek, vidéken még sok helyen akad. Eltérőek a begyűjtési szokások is, az is, hogy mit hova kell dobni… Még elég gyerekcipőben van itthon ez a dolog.

– Mit gondolsz, körülbelül hány évre van szükség ahhoz, hogy behozzuk a lemaradást?

– Nekem, mint tájékoztató személynek még nagyon sok munkát kell befektetnem a cél érdekében, az biztos. Akkor fog működni ez a dolog, ha olyan törvényeket fognak meghozni a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban, mint például Svájcban. Ott hatalmas büntetéssel és szankciókkal jár, ha valaki nem gyűjti szelektíven a szemetét. Itthon is van már egy fővárosi rendelet, ami kicsit próbál segíteni a helyzeten, de ez még kevés szerintem.

– Kering egy mítosz a köztudatban, amely szerint felesleges szelektíven gyűjteni, mert a szemétszállítók úgyis egy helyre borítanak a végén mindent.

– Igen, ezek a mítoszok olyan problémák, amelyekkel meg kell küzdeni. Meg kell próbálni eloszlatni őket. Régen valóban volt példa arra, hogy külön gyűjtöttek kétféle hulladékot, és már szállításkor összeöntötték őket, de ennek logisztikai, illetve gazdasági oka volt. Nem mindegy, hogy hány autó viszi el a szemetet – nem biztos, hogy környezeti szempontból az a jobb, ha két félig üres teherautó pöfékel reggelente. Jobb esetben egy autón belül külön rekeszekben tárolják az eltérő típusú hulladékokat.

– Tehát akkor a nagyobb városokban éri meg külön kocsikat furikáztatni, ahol összegyűlik annyi hulladék, amennyi megtölt egy autót?

– Így van. Az üzemanyag-fogyasztás is nagy kiadás.

– Mi a legnagyobb motivációs erő, amivel rá lehet venni az embereket arra, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetüket?

– Csak az anyagi haszon motiválja őket. Vannak, akik a környezetvédelem miatt csinálják, de az emberek többségét az anyagi következmény érdekli. Ha például valaki visszaváltja az üres üvegeit, vagy szelektíven gyűjti a műanyag palackokat, akkor helyet spórol a kommunális kukájában, így kevesebb lesz a szemétdíja. A nyereményjátékok is motiválják az embereket – például, ha nyerhetnek valamit azzal, ha összegyűjtenek valamiből egy meghatározott számú darabot.

– A gyerekekkel mi a helyzet?

– Őket mindenre könnyebb rávenni. Úgy gondolom, hogy az ő oktatásuk lehet a megoldás kulcsa, hiszen egy gyermek könnyen gyakorol nyomást a szüleire. A mai gyerekek tantervének bizonyos szinten már része a környezetvédelem: nekem van egy 10 éves fiam, és látom, hogy a környezetismeret-könyvében visszaköszön a szelektív hulladékgyűjtés témája.

– Bízzunk benne, hogy ez előbb-utóbb tényleg meghozza a gyümölcsét. Köszönjük szépen az interjút!