PEP Portré – CellaTel

Aktuális, Kávészünet, Tippek

Újonnan induló sorozatunkban a Vatera Profi Eladóit mutatjuk be, aki már bizonyítottak, és sikeresen bekerültek Profi Eladó Programunkba. Ahhoz, hogy ön is kihasználhassa programunk nyújtotta kedvezményeket és extra szolgáltatásokat, és még sikeresebb eladó legyen, hasznos tippeket tudhat meg Út a PEP-hez sorozatunkból, azonban ami még fontosabb lehet, a Program résztvevőitől is hasznos információkhoz kaphat, első kézből.

Az első részben CellaTel nevű felhasználóink beszél PEP-es tapasztalatairól, aki egyébként már több, mint 8 éve foglalkozik mobiltelefon kiegészítők, tartozékok forgalmazásával, nagykereskedelmével. Ma már számítástechnikai kiegészítők és alkatrészek kis és nagykereskedelmével is foglalkozik, és az elsők között csatlakozott Profi eladóink közé.

Miért volt érdemes csatlakoznia a Profi Eladó Programba?

A program elindulásakor még kétségeim voltak a dolog sikerével kapcsolatban. Ám hamar rá kellett jönnöm, hogy tényleg több bizalommal állnak a vevők a „Profi” logóval ellátott eladókhoz. Emiatt az eladások is és az érdeklődök is érzékelhető és mérhető arányban megnőttek.

Mik a tapasztalatok eddig a PEP szolgáltatásaival kapcsolatban – feltöltési-díj kedvezmény, VIP ügyfélszolgálat?

A Profi eladóknak járó feltöltési-díj kedvezmény elviselhetőbbé tette a termékfeltöltésekkel (listázás) járó költségeket. Így szinte már elhanyagolhatóak azok a költségek, amik 400-600 termékem újra listázásánál jelentkezik
A VIP ügyfélszolgálat nagyon jó, munkanapon gyakran pár percen belül segítséget és megoldást kapok kérdéseimre, ami régen néha 24-36 órát is igénybe vett

Miért javasolja a PEP-et a többi Vaterás felhasználónak?

Sok vevő már csak PEP-es eladóktól vásárol a rengeteg bonyodalom és sajnos a mostanában elszaporodó csalók miatt. És bizalmatlanok lettek a kis eladásokkal és kevés értékeléssel rendelkező eladók fele. A PEP erre megoldást nyújt. Nagyon sok vevőm jelzi, hogy igaz hogy látott pár forinttal olcsóbban más eladónál terméket, de mégis nálunk vette meg, mert biztos, hogy eredetit kap szemben egy kevés és nem túl jó értékelésekkel (eredetiség szempontjából) szereplő eladóval.
Nagyobb számú terméket feltöltő eladók a termékfeltöltésnél és újra listázásnál olcsóbb és drágább terméknél is nagyon sok pénzt takaríthatnak meg.

Mi a titka a több vásárlónak, mire kell figyelni az eladásoknál, termékfeltöltéseknél? Mi a 3 legfontosabb tanácsa azoknak, akik be akarnak kerülni a PEP-be?

Sok eladó a vásárlás és licitálás után rendeli meg a termékeket. Ez sok vevőt bizalmatlanná tesz azon kívül, hogy sokat váratja a vevőt és sok esetben plusz vám és egyéb költségeket is jelent, amit nem tüntet fel az eladó. Ezeket egy Profi eladó nem engedheti meg. (Azon kívül, hogy etikátlan és szabálytalan.) A visszatérő vevők többsége azt értékeli, ha fizet és maximum 2-3 napon belül nála a termék. És nem kell várnia heteket, mire Kínából beérkezik a címére rendelt termék, amire utána sem eredetiségi garanciát, sem egyéb garanciát nem kap. És ha kap is, akkor sem tudja érvényesíteni, mert a magas postázási költségek miatt nem is lenne gazdaságos számára.

A terméklap készítésnél érdemes egy terméknél több megnevezést adni. Nem mindenki gondolkodik hasonlóképpen, mint mi. Vegyünk egy színt példának. Ha valaki rózsaszín terméket keres az nem biztos, hogy rózsaszínt fog a keresőbe beírni, hanem például „pink”-et. A terméklap megnevezésébe és leírásába is érdemes a köznyelvben használt vagy akár általunk nem használt szavakat is leírni, mert megnöveli a látogatottságot és a vásárlók számát is (PL: akksi, akkumlátor, acumlátor, battery stb)

A kiemelések nagyon hasznosak. Mi legtöbbször 1ft-os vagy nagyon ütős dolgoknál használjuk ezt az opciót. Az 1ft-os termékeknél sokszor olyan áron megy el egy kiemelt termék, amikre még álmainkban sem gondoltunk. Sokszor dupla vagy háromszoros árakon.

Példaképp leírnám, hogy 4000 Ft-ért árult előlapból 1 db maradt és feltöltöttük 1ft-ért. Kiemeltük és majdnem 13.000 forintért kelt el, amit a vevő ki is fizetett.

Garanciára visszatérve, ha olyan terméket árulunk, amire még a kereskedelemben sem adnak garanciát akkor is érdemes egy kipróbálási és megtekintési garanciát adni, mert a bizalmatlan vevők is inkább ilyen terméket vásárolnak.

One thought on “PEP Portré – CellaTel

Vélemény, hozzászólás?