A hét vaterás kereskedője: Forró Tamás (Indulhatunk)

Kávészünet

blog_vatera_0307_forro

Indulhatunk, Szállás Outlet, Minden Kupon… Magyarország számtalan híres kedvezményes oldala Forró Tamás nevéhez fűződik. Vérprofi eladónk karrierje a Vaterán kezdett szárnyalni nyolc évvel ezelőtt, s a határ számára már csak a csillagos ég.

A kezdetek

Tamást évek óta jól ismerjük személyesen is, ugyanis hosszú üzleti múlt köt hozzá minket. Ennek ellenére olyan izgatottan idéztük fel közös együttműködésünk kezdetét, mint ha először hallottuk volna a történetet. „Minden az Indulhatunk.hu-val kezdődött, amely anno egy egyszerű reklámoldal volt. Különböző szállodák hirdethették rajta az ajánlataikat, s mi cserébe nem pénzt kértünk tőlük, hanem ajándékutalványokat, amelyeket értékesíthettünk a Vaterán és a TeszVesz-en. Később több béta site-ot is létrehoztunk, amelyek szintén reklámozás céljából születtek. Elkezdtünk TV-ben, rádióban és egyéb helyeken is hirdetni, így hamar kinőtte magát a dolog. Egy idő után már olyan sok utalványunk volt, hogy komoly gonddá vált az értékesítésük. Ekkor döntöttünk úgy, hogy az 1 Ft-ról induló aukciók helyett el kellene kezdenünk fix áron, azonban mégis akciós áron kínálni őket. Azonban ekkora tételnél (körülbelül napi 100 utalványról beszélünk) már nem olyan egyszerű a történet, hiszen furcsán veheti ki magát, ha egy felhasználó ennyi elképesztően kedvező ajánlatot tölt fel minden nap. El akartam kerülni a csalás legkisebb gyanúját is, így személyesen kerestem fel a Vaterát, hogy ismertessem velük a célomat.”

Remek lehetőség

„A történethez hozzátartozik a 2008-ban kirobbanó gazdasági világválság is, amit a szállodák is erősen megéreztek.” – folytatta Tamás a történet mesélését. – „Ekkor pattant ki a fejemből a Szállás Outlet gondolata: egy oldal, ahol a szállodák leakciózhatják ajánlataikat, hogy növeljék a forgalmukat. A csatlakozó szállodák minden egyéb felületen eredeti áron hirdették az ajánlataikat, kivéve a Szállás Outleten, ahol a vásárlók hatalmas kedvezményekkel juthattak hozzá ezekhez az üdülésekhez. (Akkoriban egyébként még nem tudtuk, hogy Magyarországon ekkora divatba fog jönni a kuponozás, ezért neveztük a termékeket kupon helyett ajándékutalványnak.) 2011 nyarán kaptam a Vaterától egy remek lehetőséget: először a Vatera, majd a TeszVesz nyitóoldalára rakhattam ki egy-egy héten keresztül a szállodai utalványokat. Először úgy tűnt, hogy nem működik a dolog, azonban a második hét legutolsó napján valamilyen csoda folytán több száz kérdés érkezett hozzánk. Brutális mennyiségű értékesítés indult meg, megszámlálhatatlan utalványt adtunk el egy nap alatt.”

Jókor, jó oldalon

„Azért a Vaterát választottam a kezdetek kezdetén, mert már akkoriban is ez volt a legmegbízhatóbb, legnagyobb e-kereskedelmi felület. Amikor a nyitóoldalas lehetőség után beindult az üzlet, végképp világossá vált számomra, hogy szuper felületet nyújt az értékesítéshez. A mi esetünkben különösen fontos volt, hogy leküzdjük az emberek bizalmatlanságát, hiszen sokan nem értették, hogy miért áruljuk fél áron ezeket a drága utazásokat. A Vatera neve és háttere szerencsére megadta a vevőknek a nyugalmat és a garanciát arra, hogy nem fogja őket senki sem átverni.”

Lealkudtuk.hu

2011-ben a Vatera elindította a kifejezetten kedvezményes ajánlatokra specializálódott Lealkudtuk.hu oldalt, ahol Tamás már az indulás óta az egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító partnerünk. „Ezen az oldalon is utalványokat árulunk, de már nem csak utazással kapcsolatosakat. Emellett a saját birodalmam is tovább bővítettem, ezért megvettem a Mindenkupon.hu-t, és megalapítottuk a Mindenutazas.hu-t is. Mindkét lépés nagyon jó döntésnek bizonyult.”

Terjeszkedés és saját fejlesztések

„Mostanra tulajdonképpen egy utazási irodai hálózattá váltunk, Magyarországon kívül már Szlovákiában, Csehországban és Romániában is jelen vagyunk. Nagyon büszke vagyok a hosszú évek kemény munkájával létrehozott cégcsoportunkra, s arra, hogy az összes webes és adminos rendszerünk saját fejlesztésű, és szuperül működik. A vásárlók mellett maguk a szállodák is be vannak kötve a rendszerbe, így percre pontosan látják, hogy ki és mikor vásárolt tőlük, milyen szinten tart a kifizetés, stb. Minden vasárnap kiküldünk nekik egy összefoglalót a heti forgalmi adatokról és a folyamatban lévő adásvételek aktuális helyzetéről.” – avatott be minket Tamás a kulisszatitkokba.

A siker titka

„Szerintem először is az volt a siker titka, hogy vettem a fáradságot arra, hogy személyesen felkeressem a Vaterát, és egy minőségi, kidolgozott ajánlatot vigyek nekik. Ami a jelent illeti, a cégünk fiatalos légköre és hozzáállása is nagyon sokat számít. Én például már minden egyes pozíciót bejártam a cégemen belül az évek alatt, és mindet nagyon élveztem. Azt kívánom a többi vaterás eladónak is, hogy mindig legyenek töretlenül lelkesek, ne hagyják eltántorítani magukat semmitől. Meg fogják látni, hogy pozitív hozzáállással bármire képesek lesznek.”

Ha kedvezményes és minőségi szállásra vadászol, egy pillanatig se habozz: keresd Tamás 1 Ft-os szállásajánlatait a Vaterán és kedvezményes üdüléseit a Lealkudtukon!

Találkozunk jövő héten!

7 comments

  • “tehát az eladó az 1 Ft-os aukció indításával bevállalja, hogy a veszteség is benne van a pakliban.”
    Azt azért elég sokan tapasztaltuk már, hogy ha egy aukció 1 forintról indul, de a reális ára inkább 100.000, akkor inkább 100.000 forint körül fog elkelni a portéka, még ha látszólag nincs is nagyon szüksége rá másnak. Azért ne nézzük teljesen hülyének az átlagembert.

  • Kedves Valaki!
    Igyekeztünk profi eladókkal riportot készíteni, akik tanácsot tudnak adni a saját példájukon keresztül, hogy lehet kicsiből naggyá válni.

  • Kedves DomiG!
    Az aukcióknál elő szokott fordulni, hogy egy-egy termék magasabb áron kel el, mint ahogy más felületeken megvásárolható, és ez nemcsak az utazásoknál fordul elő, más termékek viszont töredék áron kelnek el, tehát az eladó az 1 Ft-os aukció indításával bevállalja, hogy a veszteség is benne van a pakliban. A vaterán a sztárajánlatokat is belistázzuk, amik kuponos ajánlatok, tehát viszonyításként azok is ott vannak az oldalon. Érdemes vásárlás, licitálás előtt tájékozódni az interneten, hiszen épp ez a világháló előnye, hogy gyorsan tudunk információt szerezni, és annyit adni egy-egy termékért, amit az saját megítélés szerint megér nekünk.

  • Nem világosak az üdülések licitálásai 1 Ft -.ról indul, nyilván az kevés. Most tart az egyik 31 eFt -nál, az meg sok, mert más kuponos honlapon 22 eFt -ért megvehető. Valami olyan szisztéma kellene, ami nekünk fogyasztóknak kedvez.

Vélemény, hozzászólás?