‘TOP eladók’ kifejezéssel jelölt bejegyzések

A Vatera veteránja: Szabó Attila Vajk (vassav)

A Vatera veteránja: Szabó Attila Vajk (vassav) Szabó Attila Vajk 2004 óta vaterázik rendületlenül. Amikor utánajártunk, hogy pontosan kit takar a „vassav” felhasználónév, és rátaláltunk Attilára, izgalmas információra bukkantunk: kiderült, hogy veteránunk nem más, mint a szelektiv.hu főszerkesztője. Egyből tudtuk, hogy szeretnénk vele összehozni egy beszélgetést, hogy meséljen nekünk az általa jól ismert területről.

A Vatera veteránja: Nyiri Richárd (ricsike1985)

Nyiri Richárd tizenéves kora óta a gyűjtés szerelmese. Legyen szó akár bélyegekről, akár könyvekről vagy szeszes italokról, veterán vaterásunk lelkesedése lankadatlan – többek között ez a hobbi inspirálta 12 és fél évvel ezelőtt arra, hogy csatlakozzon közösségünkhöz.

A Vatera veteránja: Kovács Mátyás (arany)

Kovács Mátyás szinte azóta gyűjti a régi magyar játékokat, amióta az eszét tudja. Mint sok gyűjtő, sok évvel ezelőtt Mátyás is a Vaterán kötött ki, s töretlen lelkesedésének végül egy nagyszerű kereskedői karrier lett a gyümölcse. – 2004. februárja óta vaterázol. Ez már jó régen volt – emlékszel még, hogy milyen szándékkal csatlakoztál a közösségünkhöz? […]

A hét vaterás kereskedő-párosa: Németh János és Némethné Répás Ramóna (jános777)

Németh János és felesége, Némethné Répás Ramóna a Vatera régi motorosainak táborát erősítik, ugyanis már több, mint tíz éve kezdődött nálunk kereskedői karrierjük. Kapcsolatuk irigylésre méltó, mivel nem csupán a magánéletben, hanem a munkában is tökéletes párost alkotnak: együttes erővel már több mint 15 500 adásvételt bonyolítottak le, és számtalan törzsvevőt tudhatnak magukénak. Értékelésük közel 100%-os, […]

A hét vaterás kereskedője: László Attila (konyvtarsasag)

László Attila világ életében a könyvek bűvöletében élt. Könyvtár-történelem szakon szerezte a diplomáját, s az egyetem után történelemtanárként helyezkedett el, hogy lelkesedéssel és szeretettel adhassa át a fiataloknak mindazt a tudást, amit az évek alatt magába szívott. Munkája mellett hobbiból nyitott egy könyvkereskedést is, amely végül sokkal nagyobbra nőtte ki magát, mint ahogyan az elején […]

A hét vaterás kereskedője: Király István (konyvelso)

Király István mindig is szerette a művészeteket. Az irodalom olyannyira a szívéhez nőtt, hogy végül a karrierjét is könyvekből építette fel. Négy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy megnyitja saját antikváriumát, s a Vatera felületét választotta az online kereskedéshez. Mostanáig 11.617 adásvételt bonyolított le az oldalon keresztül, méghozzá fantasztikus teljesítménnyel, ugyanis a vevői 100%-osan elégedettek vele. Az […]

A hét vaterás kereskedője: Fábián Lajos (lajcsi136)

Fábián Lajos szenvedélyes bélyeggyűjtő, az egész élete ekörül a különleges hobbi körül forog. Határtalan lelkesedése mellé kivételes kereskedői véna is párosul, így cseppet sem meglepő, hogy az elmúlt 4,5 év alatt lajcsi 136 profi eladóvá nőtte ki magát a Vaterán. 26.213 adásvétel és közel 100%-os értékelés – már a számok is önmagukért beszélnek, hát még […]

A hét vaterás kereskedője: Botló Kornél (OraBolt)

Botló Kornél édesanyja és édesapja is kertész volt, így adta volna magát a lehetőség, hogy beszálljon a családi vállalkozásba. Kornél viszont inkább álmodott egy merészet, és úgy döntött, hogy saját üzletbe kezd: megnyitotta órakereskedését. Úgy tűnik, hogy remek döntést hozott, hiszen mára egy 6 fős vállalkozást épített fel a semmiből, több ezer adásvételt bonyolított le, […]