‘Ajánló’ kategória bejegyzései

Lendüljön formába!

Szerintünk nem létezik olyan ember a földön, aki ne szeretne elismerő pillantások közepette végigsétálni a medence partján! Mivel az igazi nyár még várat magára, így van még néhány hete arra, hogy Ön is formába lendüljön!

Itt a gyereknap!

Ugye senki sem feledkezett el a vasárnapi gyermeknapról? Mi már alig várjuk, hogy a szokásos hétvégi rutin helyett kézen fogjuk a csemetéket, és részt vegyünk valamilyen közös programon! Országszerte temérdek gyereknapi rendezvény közül választhatunk, de ha az időjárás nem kedvez, akkor sem kell kétségbeesni, a lényeg, hogy együtt legyen a család!

Május 18. – Ünnepeljük a netet!

Tudta Ön, hogy ma van az internet világnapja? Eme jeles nap még nem rendelkezik nagy hagyományokkal, hiszen csak néhány éve létezik, mégis van mit ünnepelni, hiszen az internet egy csoda! Bárki számára elérhető információ áradat, ami szórakoztat, szolgáltat, tanít vagy akár munkát ad.

A legújabb kütyük

Az utóbbi években hihetetlen fejlődésen ment keresztül a technika. Manapság már a hétköznapokban is olyan kütyüket használunk, amiről néhány évtizede még álmodni sem mertünk. Gondolta volna 2000-ben, hogy pár év múlva a villamosról is intézheti az ügyeit, vagy egy gombnyomással vásárolhat és fizethet online? A technika és a tudomány fejlődése egy átlagember számára már szinte […]

Könyvespolc

Ahogy a virágra is, a könyvre ugyanígy igaz a mondás: Aki szereti, rossz ember nem lehet! Buszon és villamoson, fotelban, padon ülve vagy napon sütkérezve, teljesen mindegy! Ha jó könyv van a kezünkben a külvilág megszűnik és elmerülünk a betűk tengerében. Ha Ön is oda-vissza túl van már a könyvespolcán sorakozó történeteken, akkor itt az […]

Készítsen otthon édességet!

Legyen bármilyen nap, egy adag boldogsághormon mindenkinek jár! Kell valami, ami helyrebillenti a hangulatunkat. Lehet egy szelet csokoládé, muffin vagy akár néhány gombóc fagylalt, a jótékony hatás sosem marad el. Manapság kifejezetten trendinek számítanak a házi készítésű ételek és szerencsére ez alól az édesség sem kivétel. És, hogy miért örülünk ennek ennyire? Lássuk az okokat!

A Föld napja

Évről évre megpróbálunk valami jót és hasznosat tenni ezen a napon környezetünk érdekében. Fát ültetünk, szemetet gyűjtünk, vagy egyszerűen csak otthon hagyjuk a kocsit, és gyalogosan indulunk munkába. Az évek múlásával egyre jobban előtérbe kerül a hétköznapokban is a környezetvédelem fontossága. Egyre többen ébrednek rá arra, hogy nem a nagyvállalatoktól és a politikától kell várni […]

Tavaszi kikapcsolódás

A hihetetlenül hosszúra nyúló tél megtette hatását. Az emberek többsége tartalékait lemerítve, fáradtan teszi a dolgát és sóvárogva gondol a még szinte elérhetetlen nyári szabadság után. Mit szólna, ha azt mondanánk, ne várjon a nyárra? Vegyen ki néhány pihenőnapot, és töltse fel magát energiával! Ha nyitott a tavaszi kikapcsolódásra, akkor nézzen be a Szállás, utazás […]

Sport a szabadban

Végre vége az állandó szürkeségnek, nyugodtan kijelenthetjük, hogy tavasz van! Elképzelhető, hogy a hirtelen jött új évszak egy kissé megterheli a szervezetünket, de erre a legjobb gyógyír, ha belevetjük magunkat a jó idő adta lehetőségekbe, és máris elfelejthetjük a fejfájást!

Kis kedvencek Vaterája

Lehet törpe vagy óriás, szófogadó vagy öntörvényű, hangoskodó vagy egész nap horkoló, egy dolog biztos, kis kedvenceink nélkül sivár és unalmas lenne az életünk! Feltétel nélküli szeretetükkel, játékosságukkal azonnal jókedvre derítenek minket, de sose felejtsük el, hogy nekik is, mint a gyerekeknek folyamatos törődésre és gondoskodásra van szükségük.