A Vatera veteránja: Nyiri Richárd (ricsike1985)

Kávészünet

topelado_20170426_ricsike

Nyiri Richárd tizenéves kora óta a gyűjtés szerelmese. Legyen szó akár bélyegekről, akár könyvekről vagy szeszes italokról, veterán vaterásunk lelkesedése lankadatlan – többek között ez a hobbi inspirálta 12 és fél évvel ezelőtt arra, hogy csatlakozzon közösségünkhöz.

– Ha valaki megnézi az aukcióidat, láthatja, hogy elég vegyes dolgokat árulsz: alkohol, cipő és könyv is található nálad. Hogyhogy ilyen színes a felhozatal?

– Ennek az az oka, hogy magán célból kereskedem, nem üzletszerűen vaterázom. Főleg olyan dolgokat szoktam feltölteni, amiket sajnálok kidobni, mert úgy gondolom, hogy valakinek még jók lehetnek – egyszóval nagyon változó, hogy éppen mit találok otthon.

– Azért az észrevehető, hogy a szeszes italok és könyvek többségben vannak.

– Igen, ez így van. Nagyon szeretek olvasni, és úgy tudom a leginkább minimalizálni a könyvekre fordított pénzt, ha egyből továbbadok rajtuk, miután kiolvastam őket. Emellett mostanában szeszes italokat gyűjtök, és általában úgy gyarapítom a gyűjteményemet, hogy felvásárolok egy nagy doboz alkoholt, ami pedig nem kell a csomagból, azt eladom. Régebben bélyeggyűjtéssel foglalkoztam, összesen 15 évig gyűjtöttem őket. Ebben az időszakban regisztráltam a Vaterára, ami egy nagyon jó fórum volt az újabb darabok beszerzésére és a saját felesleges példányaim eladására. Akkor hagytam abba a gyűjtésüket, amikor meglett az összes magyar forint-filléres bélyeg 1946-2015-ig, postatisztán.

– Miért nem akartad tovább tágítani a gyűjteményedet?

– Nagyon megváltozott a világ, egyre kevesebb a gyűjtő. A fiatalok szemében már nincs nagyon értéke a bélyegeknek. A legtöbben nem értik, hogy mi a jó ebben, elavult dolognak tartják. Nem is ismerek más fiatal gyűjtőket, nálam mindenki legalább 10 évvel idősebb a szakmában. Szóval úgy voltam vele, hogy minek gyűjtsem tovább őket, ha pár év múlva már úgysem lesz senki, akivel csereberélhetnék?

– Amikor te voltál fiatal, miért kezdtél el bélyegeket gyűjteni?

– Anyukám megörökölte a nagypapám bélyeggyűjteményét, és továbbadta nekem. Ennek a gyűjteménynek a kiegészítését kezdtem el folytatni.

– Értem. Tehát amikor sikeresen elérted a kitűzött célt, már úgy érezted, hogy nincs miért folytatni. Ekkor tértél át az alkoholok gyűjtésére?

– Igen. Valamit muszáj volt továbbra is gyűjtenem, ez a hobbi az életem meghatározó részévé vált. Borokkal kezdtem, de azokat sajnos nem lehet sokáig tárolni, egy idő után elkezdenek megromlani. Ezért kezdtem röviditalokat gyűjteni, hiszen azok korlátlan ideig eltarthatóak.

– Miért éppen az alkoholokra esett a választásod?

– Szeretem a csomagolásukat. Az a vicces, hogy nem iszom alkoholt, csak gyönyörködöm bennük. A cognacok a kedvenceim, nagyon különleges az üvegük!

– Ami a könyveket illeti, milyen típusú olvasmányokat preferálsz?

– Mindig sikerlistás könyveket olvasok, tehát rengeteg különböző téma érdekel. Azért is választok bestsellereket, mert ha gyorsan befejezem őket, már mehetnek is a Vaterára, ahol még újdonságnak fognak számítani, így hamar lesz rájuk vevő.

– Gyorsabban elmennek, mint az italok?

– Igen, a könyvek mindig gyorsan gazdára találnak. Az alkoholok főleg nagy ünnepek előtt népszerűek, például karácsony és húsvét közeledtével több vásárlóm szokott lenni. De akkor is sikerül eladnom párat havonta, amikor épp nincs ünnep. Az alkoholokban az a jó, hogy látatlanban is meg merik venni őket, hiszen a vásárlóim ugyanazt kapnák a boltban is, csak nálam olcsóbban beszerezhetik.

– Naponta mennyi időt szánsz a vaterázásra?

– Mindig, amennyit szükséges. Attól is függ, hogy épp mennyi termékem van. Amikor bélyegekkel foglalkoztam, az sok időt elvitt. Fotózni, feltölteni, leírást írni több száz bélyegről… Nem volt egyszerű.

 – Vásárolni is szoktál nálunk?

– Igen, gyakran. Például kiegészítőt az autóhoz, ajándékot, könyveket… A Vaterának van egy hatalmas előnye más apróhirdetési oldalakkal szemben: rengeteg feltétel szerint lehet keresni, jól szűrhetőek a termékek. Könnyű megtalálni a dolgokat.

– Van kereskedői ars poeticád?

– Mindig arra törekszem, hogy ha valaki rendel tőlem valamit, akkor minél gyorsabban megkapja a terméket, és elégedett legyen. Igyekszem alkalmazkodni a vevőkhöz, próbálok rugalmas lenni, amennyire tudok.

– Az értékeléseidből látszik, hogy mások is 100%-osan elégedettek a hozzáállásoddal.

– Igen, ez kifejezetten sikerélmény. Annak is örülök, hogy a többi mutatóm is jó.

– Csak magadnak köszönheted ezt a szép eredményt – kívánjuk, hogy a jövőben is maradj ilyen lelkes és sikeres!

– Köszönöm szépen!

Ha finom szeszes italokra vagy friss könyvekre vadászol áron alul, mindenképpen nézd át ricsike1985 aukcióit!

Vélemény, hozzászólás?