A hét vaterása: Ványai Gusztáv (vanyai)

Kávészünet

topelado_20170228_vanyai

Ványai Gusztávnak hatalmas szerencséje volt nemrég: ő vihette haza a „Nyerj egy robogót!” nyereményjátékunk végén kisorsolt Motowell Retrosa robogót. Az ajándék átadásánál személyesen is találkoztunk és beszélgettünk vele. Örömmel hallgattuk történeteit, ugyanis Gusztáv egy különlegesen sokszínű ember – nem is volt kérdés, hogy őt is bemutatjuk Nektek!

– Először is gratulálunk a megnyert robogóhoz! Felavattad már Retrosát?

– Köszönöm szépen! Akkor fogom beüzemelni, ha már kicsit jobb lesz az idő. Most még nagyon fúj a szél, de már alig várom, hogy kipróbáljam!

– Kifejezetten a nyereményjáték miatt adtál fel hirdetést?

– Nem, amúgy is hirdettem volna. Szinte a kezdetek óta regisztrálva vagyok a Vaterán, majdnem minden hónapban vásárolok vagy hirdetek valamit. Nagyon szeretem az oldalt, ugyanis 2003 környékén alapítottam itt Nagyrábén egy kis magán múzeumot, a Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteményét, amelyet vaterázással is tudok gyarapítani, illetve régiségkereskedőkkel is tartom a kapcsolatot. Szóval az csak hab volt a tortán, hogy nyertem ezt a robogót, ha ez nem történt volna meg, akkor is használnám továbbra is a Vaterát.

– Láttam, hogy van egy saját honlapod is – ott olvastam, hogy egy szecskavágó volt az első tárgy, ami a kezdő lökést adta ennek a hobbidnak.

– Így van! A megélhetésem három lábon áll: növénytermesztésből, állattenyésztésből és pálinkafőzésből élek. Egyszer egy idősebb pálinkafőzető gazdának több pálinkája főtt, mint amennyit várt, amennyi pénze volt. A számla teljes kiegyenlítésére felajánlott egy régi szecskavágót, amit elhozott a főzdébe. Az üzlet megköttetett, a szellem pedig kiszabadult a palackból: egyre több főzető látott üzletet abban, hogy minden ócska eszközt eladjon nekem. Kezdetben szelektálás nélkül minden gyűlt az udvaron, majd egy idő után tudatossá vált a gyűjtés és a keresés. Letisztult a cél is: a tárgyi néprajzon belül mezőgazdasággal kapcsolatos eszközök, tárgyak gyűjtésével kezdtem foglalkozni.

Azt is olvastam az oldaladon, hogy az agráregyetem mellett a filozófia szakot is elvégezted – különös és ritka párosítás!

– Közel állnak hozzám a humán és reál területek is. Elég sokat olvasok, és szerettem volna, hogy legyen valami rendszer a gondolkodásomban, ezért végeztem el a filozófia szakot. Nagyon szeretek gazdálkodni és gondolkodni is, így kerek a történet, így érzem jól magam a bőrömben.

– Ha jól sejtem, nagyon közel áll a szívedhez a természet.

– Abszolút! Naponta kapcsolatban vagyok vele. Nagyon szeretem a gazdálkodás egészét, a növénytermesztés, állattenyésztés egységét, a gyümölcsös hangulatát, az erdő csendjét, a virágzó búzatábla magával ragadó édeskés illatát. Képzeld, van egy réti sasunk, akit egész télen etettünk. Még ősszel vettük észre, hogy állandóan itt kucorog és rikoltozik egy száraz akácon, a juhtelepünk mellett. Nem egy kezes bárány, de már a tanya és a család szerves részévé vált, biztosan itt fog fészkelni!

– Hű, az nem semmi! Nem sok mindenki mondhatja el magáról, hogy van egy sasa.

– Bizony, mákja sok embernek lehet, de a sas az már ritkább!

– A bárányokkal mi a helyzet?

– Ők hallgatnak. De köszönöm, jól vannak, jó társaságban csendesen kérődznek.

– Jogos… Egyébként melyik a kedvenc tevékenységed, a növénytermesztés, az állattenyésztés vagy a pálinkafőzés?

– Mindegyiket szeretem csinálni. Amikor az egyiket épp megunom, jöhet a másik. A pálinkafőzésben például azt élvezem, hogy sokféle emberrel megismerkedhetek közben. Összességében azt szeretem a legjobban, hogy magamnak alakítottam ki ezt a rendszert, magamnak vezénylek, nem vagyok rabszolga.

– Szüleid is agrárgazdálkodással foglalkoztak?

– Nem, ők a nagyszülők kulák származása – a megaláztatások – miatt messzire kerülték az agráriumot. Én a kárpótlás idején vettem vissza egy részét annak, ami annak idején a családé volt.

– Sokat utazol az országban?

– Elég sokat, főleg tárgybeszerzés miatt, de amúgy is vannak barátaim az ország szinte minden pontján. Erdély is kiemelt célpont, oda is sokat járok barátlátogatás és tárgybeszerzés céljából. Amikor Erdélybe megyek, mindig megnézek helyi múzeumokat is, szeretek kulturális programokon is részt venni az utazásaim során. Sokan mondják, hogy itt, az ország keleti részén nehéz előnyt kovácsolni a határ közelségéből, de nekem szerencsére sikerült. Nagyon jó emberek laknak Erdélyben.

 – Milyen előnyei és hátrányai vannak az életmódodnak?

–  Jár némi lemondással és próbatétellel. Például most metszeni kellene a gyümölcsösben, de nagyon fúj a szél. Nehéz összehangolni, hogy a metszés is haladjon, de az emberek se fagyjanak agyon. Másik probléma jelenleg a belvíz, amit engedni kellene le a vetésről, de nincs hova, a levezető csatornák színig vannak. A vidéki élet romantikája viszont egy az egyben megegyezik Fekete István regényeinek világával. Bármennyit lehet azon gondolkodni, hogy az itt maradó gólya vajon Kele, vagy csak a testvére, s azon, hogy a róka túl akar-e járni az eszünkön és bosszantani akar minket, vagy csak éhes, amikor a bárányok körül ólálkodik esténként. A másik előnye az életmódomnak, hogy akkor és annyit olvasok, amennyihez csak kedvem van: Hesse „Üveggyöngyjátékát” tettem le napokban, folytattam Bartis Attila: „A vége” című regényével, ami nem véletlenül lett 2016-ban Libri irodalmi közönségdíjas. Mivel Hesse nem hagy, rabul ejt, most „A Napkeleti utazásán” a sor.

– A vaterázás hogyan fér bele az életedbe?

– Nem internetezem éjjel-nappal, ezért már nagyon sok tárgyról lemaradtam: egy lóvontatású gyümölcspermetezőről, egy speciális vetőgépről… Akkor nagyon fájt a szívem értük, de később rájöttem, hogy eljön mindennek az ideje, nem szabad kapkodni. Azokkal a tárgyakkal – és emberekkel – úgyis találkozni fogunk, amelyekkel/akikkel találkozni kell.  Erre a legjobb példa, hogy 10 évig kerestem egy tojáskeltetőt a múzeumba, de sehol se találtam, szinte lemondtam róla. Aztán egy vasárnap este 6 óra körül felmentem a Vaterára nézelődni, és olyat találtam, hogy duplájára ugrott a pulzusom: egy eredeti, „Kühne” gyártmányú, petróleummal fűtött, technikatörténeti értékkel bíró tojáskeltetőt. Úgy látszik, 10 évig nem véletlenül nem találtam rá, el kellett jönnie annak a bizonyos vasárnapnak, hogy meglegyen. A tárgyak keresgélését nem szabad görcsösen végezni. Minél nagyobb erőlködéssel jár, annál szerényebbek az eredmények.

– A vaterás értékeléseidből látszik, hogy nagyon szeretnek téged az eladók és a vevők is. Mi a titkod?

– Bízom az emberekben. Abban, hogy azt kapom vissza, amit adok nekik. Egyébként nagyon rossz vevő vagyok (a saját nézőpontomból), mert soha nem szoktam alkudni. Úgy gondolom, hogy ha valaki x összegre értékelte az áruját, akkor azt nekem tiszteletben kell tartani. Viszont nekem sokkal többet jelent az, hogy emiatt ajánlanak a kereskedők egymásnak. Ez jobb érzéssel tölt el, mint ha spórolnék pár forintot azzal, hogy alkudozom.

– A mezőgazdasági múzeumodnak mekkora a látogatottsága?

– Tavaly körülbelül 1300-1500 ember járt nálunk. Drégelypalánkon tavaly tízezren voltak, ahhoz képest ez egy nagyon jó szám, hiszen itt se vár, se palánk nincs, csak az, amit elkezdtem összekalapálni. Nem kiemelkedően nagy a múzeum látogatottsága, de nem is az a célom, hanem az, hogy önfenntartóvá váljon a farm, akkor is működjön, ha én már nem leszek. A múzeum bevétele jó lenne kis költségek fedezésére.

– Vannak gyermekeid, akiket szintén érdekel az agrárgazdálkodás?

– Van egy 25 éves fiam, akinek egyre jobban tetszik a szabadságom és az életstílusom az ő 8 órás robotolásához képest. Van egy 23 éves lányom is, a kisasszony ötödéves az egyetemen, orvosnak tanul. Mindkettőjükbe próbálom beletáplálni azt az életfelfogást, hogy az életminőség a fontos: az, hogy a még rájuk váró 70-80 évet úgy töltsék el, hogy közben jól érzik magukat, ne pedig a pénz rabságában éljenek.

– Teljes mértékben egyetértünk. Köszönjük szépen az interjút, egy igazi élmény volt! További sok sikert kívánunk!

– Én köszönöm a lehetőséget, szintén sok sikert és jó munkát kívánok az egész csapatnak!

Ha Nagyrábé környékén jártok, mindenképpen keressétek fel Gusztáv múzeumát, a Mezőgazdasági hagyományok Gyűjteményét!

One thought on “A hét vaterása: Ványai Gusztáv (vanyai)

  • Gratulálok Guszti.!!! Kellemes,jó hangulati EMBERI volt az interju.Azt meg lehetett volna emliteni,hogy a Papa -nagyapa – igen olvasott,müvelt paraszt ember volt.OlvASÓKÖRI ÜLNÖK a Kossuth Körben.A Déry Muzeum részére hatalmas értékü Ráküczi iratot mentett meg-Biztos tudja a történetet.No de ezt csak müvelt,olvasott ember tudja “elkövetni”!!! Sajnos igéretem nehezen tudom teljesiteni,hogy meglátogatom a gyüjteményét.Ritkán visz arra az utam. Mütétem után pedig már nem vezetek. Minap került elő “gyüjteményeim mélyéről” egy rábéi érdekes kis notesz-maradvány. KIrogatója Vitéz KIss Elemér elsővilágháborus tisztes irásai. Igaz a gyüjteménye csak mg.-i néprajzi anyagokat tartalmaz.Ezzel foglalkozik.Lehetne esetleg egy kis “sarkot “kialakitani a Településtörténet más – szellemi stb. multjáról miután helyytörténeti gyüjtemény ugy tudom nincsen. No majd remélem lesz alkalom beszélgetnünk. Most hogy diszpolgár lettem talán illik is el el látogatnom. Barátsággal Dr Matolcsi Lajos

Vélemény, hozzászólás?