A hét vaterás kereskedője: Hajdú Zsuzsa (agerencs)

Kávészünet

blog_vatera_0704_agerencs

Rengetegen vágynak saját vállalkozásra, azonban sokakat visszatart, hogy nincs meg a kezdéshez szükséges anyagi hátterük. Vajon tényleg véget kell érnie ennél a pontnál az álomnak, vagy kezdőtőke nélkül is fel lehet építeni egy sikeres vállalkozást? Egy biztos: Hajdú Zsuzsának és férjének sikerült!

Szerencsehozó kábel

Zsuzsa és Ákos 2008 decemberében kezdett Vaterázni. Azóta már 6281 db adásvételt bonyolítottak le, s közel 100%-os értékelésük mutatja, hogy elégedett vásárlók hatalmas táborát tudhatják magukénak. 102 felhasználó kedvencnek is jelölte őket, amire igazán büszkék lehetnek. Zsuzsa mesélt nekünk arról, hogyan indított be egy kósza gondolat egy valóságos lavinát.

„A férjem olyan típusú ember, hogyha kell neki valami, akkor végül soha sem egy darabot vesz belőle, hanem kettőt-hármat, hogy legyen belőle tartalék. Ennek a tulajdonságának köszönhetően kerültük be a Vatera vérkeringésébe. Hét és fél évvel ezelőtt vásárolt egy kábelt (vagyis természetesen kettőt), amit végül annyira jónak és tartósnak gondolt, hogy úgy vélte, nem lesz szüksége a plusz darabra, így azt inkább eladja. Már akkoriban is a Vatera volt a legismertebb oldal, ráadásul egyszerűnek tűnt a kezelése, ezért itt próbált szerencsét a kábel eladásával. Kettőt pislogtunk, és már meg is vették, egészen elképesztő volt. Ekkor Ákos szétnézett az oldalon, és rájött, hogy ebből a típusú termékből hiány van. Viccesen megjegyezte, hogy „akkor felrakok belőle hármat” – s így is tett.”

Felejthetetlen emlékek

„Egyáltalán nem tudatosan indult a dolog. Egy darabig csak két-három darabot töltöttünk fel, ráadásul nem is rendszeresen. Később ötöt, aztán nyolcat, és így tovább. Semmi kezdőtőkénk nem volt, így nem ált módunkban megrendelni egy nagyobb árukészletet. Sok-sok évbe telt, hogy kiforrja magát a dolog, viszont így sosem kellett a projektre plusz pénzt költenünk. Úgy voltunk vele, hogy már az is szuper lenne, ha egyszer el tudnánk pár napra utazni a befolyt összegből. Emlékszem, hogy esténként lelkesen beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne, ha egyszer el tudnánk adni öt-hat darabot. Hihetetlenül boldogok voltunk, amikor érkezett néhány rendelés, örömtől repesve mentünk a csomagokkal a postára. Szinte el se hittük, hogy valaki tőlünk vásárolt.”

Tökéletes csapatmunka

„Mostanra eljutottunk odáig, hogy kellett egy másik szekrényt vennünk, hogy elférjen az árukészlet.” – nevetett szerényen Zsuzsa. – „Színesítettük a kínálatunkat, kísérletezni kezdtünk új termékekkel. Ákos jobban szereti az egyszerű dolgokat, én pedig a színesebbeket, lányosabbakat, így bizonyos termékeket ő talál meg, bizonyos termékeket pedig én. Mind a ketten vadászunk, és együtt döntjük el, hogy mi az, ami jöhet, és mi az, ami nem. Egymást váltva intézünk minden egyéb teendőt is: a termékfeltöltést, a hirdetéseket, a levelezést… Én épp GYES-en vagyok a kisfiunkkal, úgyhogy természetesen vele foglalkozom a legtöbbet, de azért napi 4-5 munkaórát biztosan befektetek a vállalkozásunkba.”

Egyedi telefontokok

„Sokfelé olvasgatunk különböző témákban, és ha bármi olyan dolgot hallunk vagy olvasunk, ami passzol az elképzeléseinkhez, akkor azt megpróbáljuk beleilleszteni a profilunkba. Így hoztuk meg azt a döntést is, hogy beruházunk egy egyedi telefontok gyártására alkalmas gépre. Amikor megvettük, halálra izgultuk magunkat, ráadásul épp építkeztünk, úgyhogy nagyon ki volt számolva minden forint. Utólag visszagondolva jól tettük, mert az emberek szeretik az egyedi, személyiségüket tükröző kiegészítőket.”

Bármit el lehet adni

„Egyre több visszatérő vevőnk van, ami igazán jólesik, hiszen az internetes vásárlás bizalmi dolog. A vásárló nem tudja megfogni, jobban megnézni az árut, éppen ezért fontos a megfelelő leírás és a minőségi fényképek. Nem véletlen, hogy mindig olyan termékeket veszünk be az árukészletbe, amit mi magunk is megvennénk. Ha jó a minőség, akkor igazából bármit el lehet adni, csak meg kell találni, hogy kinek. Mi is szoktunk mindenfélét vásárolni a Vaterán, mostanában főleg bútorokat és babacuccokat. Mókás szokott lenni, amikor egy olyan felhasználóval futunk össze, aki már szintén vásárolt tőlünk.”

Töretlen lelkesedés

„A mai napig izgalommal tölt el minket, amikor feltöltünk egy új terméket. Mindig kíváncsian várjuk a reakciókat, és ugyanolyan örömmel küldjük a csomagokat, mint első alkalommal. A történet nagy tanulsága, hogy bármiből lehet vállalkozás, akár olyan dologból is, amire elsőre nem gondol az ember.”

He te is szívesen egyedivé varázsolnád a telefonodat, vagy épp kábelekre vadászol, agerencs színes kínálatában biztosan megtalálod, amit keresel!

7 comments

Vélemény, hozzászólás?