A hét vaterás kereskedője: Botló Kornél (OraBolt)

Kávészünet

blog_vatera_0418_orabolt

Botló Kornél édesanyja és édesapja is kertész volt, így adta volna magát a lehetőség, hogy beszálljon a családi vállalkozásba. Kornél viszont inkább álmodott egy merészet, és úgy döntött, hogy saját üzletbe kezd: megnyitotta órakereskedését. Úgy tűnik, hogy remek döntést hozott, hiszen mára egy 6 fős vállalkozást épített fel a semmiből, több ezer adásvételt bonyolított le, és végtelenül korrekt hozzáállása profi eladóink közé repítette.

Szakítás a családi vállalkozással

Kornélban sok-sok évvel ezelőtt született meg az elhatározás, hogy óraeladással szeretné keresni a kenyerét. „Tulajdonképpen derült égből villámcsapásként jött az ötlet.” – mesélte. – „Előtte virágokkal foglalkoztam, ugyanis a szüleim kertészek. Egy darabig velük dolgoztam, de aztán rájöttem, hogy inkább szeretnék egy saját üzletet nyitni, ahol minden fontos döntést én hozhatok meg, a saját elképzeléseim szerint. Elkezdtem hát törni a fejem, hogy mi az, amivel szívesen kereskednék. Egyszer csak bevillant: órák. Elmentem egy nagykereskedésbe megszemlélni az árut, és közben egyre jobban megtetszett a gondolat, így eldöntöttem, hogy belevágok.”

Az internetes kereskedelem kezdete

„Megnyitottam a boltomat Csepelen.” – folytatta Kornél. – „Egy használt órákkal kereskedő ismerősöm vaterázott akkoriban, és ő ajánlotta, hogy regisztráljak én is az oldalra, mert neki nagyon tetszik. Megfogadtam a tanácsát, s a regisztrációval megkezdődött a webáruházas pályafutásom is. Ez nem sokkal a Vatera megszületése után történt, szóval akkoriban még nagyon fiatal volt az oldal. Az első felhasználónevem Boticselli volt, sokáig azzal futottam, de később különböző okok miatt le kellett váltanom. A legnyomósabb indok az volt, hogy a név nem sugallt semmi olyasmit, hogy órákkal foglalkozom. Így hoztam létre végül a most is aktív OraBolt profilt, a boltomat pedig Szigetszentmiklósra költöztettem.”

Az óraeladás kemény dió

„Az elején nagyon jól ment az üzlet, kifejezetten sokan vásároltak tőlünk, annak ellenére, hogy az óra az egyik legkevésbé kelendő áru. Enni, inni, öltözködni például mindig kell – viszont órát nem sokszor vesz az ember, hiszen egy jó óra hosszú évekig a társunk lehet, ha nem unjuk meg, és vigyázunk rá. Mi a középosztály igényeit igyekszünk kielégíteni populáris kínálatunkkal, tehát nem árulunk luxusórákat, de olcsó, rossz minőségű darabokat sem. Az elmúlt 5-10 évben berobbanó mobil- és okostelefon-láz sajnos nagyon megnehezítette a dolgunkat, hiszen azóta a legtöbben ezeken a készülékeken ellenőrzik a pontos időt. Ennek ellenére nagyon elkötelezett vagyok az órák mellett, egyelőre nem érzem úgy, hogy át szeretnék nyergelni más területre, hiszen rengeteg befektetett munkám van a dologban. Például ez elmúlt évek alatt megtanultam az órajavítás minden csínját-bínját, önerőből és szakértő ismerősök segítségével.”

A korrektség az eladó és a vevő részéről is ugyanolyan fontos

Kornél vásárlóként is jelen van a Vaterán. „Fontosnak tartom az oldal értékelési rendszerét, én is mindig megnézem a kereskedőkről érkezett visszajelzéseket vásárlás előtt. Nyilván az a legbiztatóbb, ha valakinek 100%-os az értékelése, de engem még néhány negatív visszajelzés sem tántorít el a rendeléstől, ugyanis úgy gondolom, hogy elavult az a nézet, amely szerint mindig a vásárlónak van igaza. A vevők részéről ugyanolyan fontos dolognak tartom a korrektséget, mint amennyire saját magamtól elvárom. Mind emberek vagyunk, és olykor hibázunk. A lényeg, hogy ismerjük, el, ha tévedtünk, és igyekezzünk megfelelően korrigálni a bakit. Ne hagyjuk annyiban a dolgot, amíg meg nem nyugodtak a kedélyek – ez azért fontos, mert a vásárlók az értékeléskor nem csak az adott árut értékelik, hanem a kereskedőről kialakult összképet, végeredményt. Eladóként vallom, hogy mindenkit úgy kell kiszolgálni, ahogyan elvárnám, hogy engem kiszolgáljanak, vásárlóként pedig csak akkor reklamálok bárhol, ha valóban jogosnak érzem. Eddig úgy tűnik, hogy beválik a hozzáállásom, nagyon jólesik látni a sok pozitív visszajelzést.”

Biztató jövő

„Nemrég tudtam meg, hogy van arra lehetőség, hogy a webáruházamat is átirányítsam a Vatera felületére, így hamarosan sokkal nagyobb kínálattal leszek jelen az oldalon. Izgatottam várom, hogy növeljem a jelenlétünket a Vaterán, kíváncsi vagyok, hogy hosszú távon mennyit fog számítani. Az oldal eddig is hozta az, amit vártam tőle, de úgy gondolom, hogy ez egy hatalmas lépés lesz.”

Kornél búcsúzóul megsúgta nekünk, hogy a következő hetekben 1 Ft-os kampányt is fog indítani, úgyhogy ha szívesen lecsapnál egy szép órára, mindenképp figyeld az oldalát!

2 comments

Vélemény, hozzászólás?